SAL

A Káli-medencében, ahol Salföldet találjuk, a 900-as évek elején telepedtek meg a honfoglaló magyarok.  Ez lett a szállásterülete Kál horka és Vérbulcsú nemzetségének, amelyek 907–955 között minden nyugati hadjáratban részt vettek. Később ez a föld Koppány vezér országához tartozott. Szent István az ő legyőzése után Zala vármegyéhez és a veszprémi püspökséghez csatolta.

Salföld területén három falu alakult ki, mind a három templommal: Ábrahám, Alsó-Kőkút és Felső-Kőkút. A föld a veszprémi káptalan, illetve kisebb-nagyobb birtokosok kezén volt. Közülük az 1000–1200 közötti években kiemelkedett az Atyusz nemzetségbeli Kőkúti, más néven Köveskúti család. Egyik nevezetes tagja, Sal (Saul) ispán után két végrendelet is maradt fenn, 1221-ből és 1227-ből. Azt a Kőkút nevű falut, ahol a családi udvarház állt,   róla nevezték el Salkőkútnak. Ez a mai Salföld.  

Ez a nevezetes család, amelyben gyakori volt a Sal név, a későbbi oklevelekben Salkőkúti néven is szerepel. Birtokai közé tartozott a környéken többek között Révfülöp, Tagyon és Zánka.

SALFÖLD A KÖZÉPKORBAN

Községünk, amelyet az Árpád-házi királyok idején Salkőkútnak neveztek, a mainál sokkal sűrűbb faluhálózat része volt. Kicsi, száz körüli lakosságú falvak voltak ezek, de mindegyik saját templommal rendelkezett. A földeket egyházi intézmények (a veszprémi káptalan és különféle kolostorok), valamint helyi kisnemesek birtokolták, ők és jobbágyaik művelték. Az itteni ősmagyar lakosság túlélte a tatárjárást (1241–1242) és virágzó gazdaságot teremtett, teljesen belakta a tájat. Minden talpalatnyi földet megművelt, a hegyeket egészen a hegytetőig szőlővel ültette be. Erdő a mainál jóval kevesebb volt.

PUSZTULÁS ÉS ÚJJÁSZÜLETÉS

A békés fejlődésnek a török hódítás vetett véget. A mohácsi csata (1526) után kisebb portyák során 1526-ban, 1529-ben, majd 1532-ben elpusztították a vidéket. 

Salföld sorsa 1543-ban pecsételődött meg, amikor Szulejmán szultán elfoglalta Székesfehérvárt. 1552-ben elesett Veszprém, 1554 novemberében pedig már Tihany és Csobánc várát ostromolták a székesfehérvári törökök. A várakat ugyan nem tudták bevenni, de a Káli-medence falvait, köztük Salföldet is lerombolták. A lakosság rabszolga sorsra jutott vagy elmenekült. Százötven évre megszűnt itt az élet. A vidék a végvári harcok frontvonalába került. 1683-ban itt vonult át a török fősereg Bécs ostromára.

Bár a törököket 1687-ben sikerült kiverni a Balaton-felvidékről, a császári seregek pusztításai, majd a Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) megnehezítették az újrakezdést. Bottyán János dunántúli hadjáratai (1705) és Csobánc ostroma (1707) mutatják, hogy még nem jött el a béke ideje.

Csak 1711 után éledt újra a falu Salfölde nevén. Néhányan Kővágóörsről költöztek ide, az 1715-i összeírás ezért mondja, hogy „Salfölde ­lakosai jövevények”. 1720-ban hat jobbágy és egy zsellércsalád élt itt, valamennyien magyarok. Középkori kövek felhasználásával ekkor épültek a ma is meglévő legrégebbi házak, például a Kossuth u. 10. szám alatti. Újabb betelepülők mellett a nagy természetes szaporulatnak köszönhetően a falu gyors fejlődésnek indult. 1781–1785 között például öt év alatt százhárom gyermek született. A békés 18. században alakult  ki a település mai szerkezete és épült fel az Árpád-kori szentély bővítésével a templom. Az 1780-as években készült első katonai felmérés térképén már láthatók Salföld mai főutcájának házai. A község területéhez tartozott Ábrahámpuszta és Kisörs-puszta – ezek a falvak nem épültek újjá –, így Salföld jelentős balatoni partszakaszhoz, halászóhelyhez és nagy szőlőhegyekhez jutott.

VIRÁGKOR

A 19. században a béke és a virágzás folytatódott. A falu növekedett, házait bővítették, az ábrahámi, körminci és újhegyi szőlők beépültek présházakkal. 1850 után megkezdődött a kiköltözés a szőlőkbe, mivel a megszaporodott népesség nem fért el a faluban. Így alakult ki Ábrahámhegy és Kisörs település, amelyeknek a lakosait, mivel Salföldhöz tartoztak, a népszámláláskor ide számították.

Az 1800-as években Salföld virágzó, fejlődő jobbágyfalu. Lakossága folyamatosan gyarapodik. Egy udvarban két-három család is él, és mivel a belterület nem ad módot a terjeszkedésre, egyre többen a külterületekre költöznek. Benépesülnek az ábrahámi szőlők, az Újhegy és Kisörs. A jobbágyfelszabadítás után a lakosság viszonylagos jómódra tesz szert, amelynek forrásai nem a köves szántóföldek – ezeket négy-hat pár ökörrel művelik – hanem a szőlő, a legelőn tartott állatok és a halászat. A filoxéria-vész előtt, az 1850–1870-es években Salföld határában terem a legtöbb bor a Balaton-felvidéken, itt a legnagyobb a szőlőterület. A jómód jele a zsidó, valószínűleg borkereskedő családok megtelepedése a faluban. A szépen művelt rétek és legelők, valamint a kékkúti út mentén kialakított káposztáskertek és kenderföldek ugyancsak a szaporodó és polgárosodó lakosság megélhetését biztosították. Sok család élt halászatból, mivel a tihanyi apátság után Salföld rendelkezett a legnagyobb balatoni partszakasszal, jó halászóhelyekkel.

SALFÖLD A 19. SZÁZAD VÉGÉN

1867 után Salföld Zala vármegye tapolcai járásához tartozik, a körjegyző székhelye Káptalantóti. Nagybirtokosa ekkor a Csigó család, amely Aligvár-majort építette.

Az első részletes leírás Salföld akkori állapotáról Jankó Jánosnak „A balatonmelléki lakosság néprajza” (Budapest, 1902) című könyvében olvasható. Jankó az 1890-es népszámlálás adatait közli.

„Salföld kisközség, hozzátartoznak Ábrahám és Aligvár puszták 127 házzal, 613 lakóval, 2483 kat. hold területtel. Utolsó postája Kővágóörsön, utolsó távíróállomása Badacsonytomajon van. Birtokosa Csigó Pál.

Nemzetiségi tekintetben egységes, mind a 613 lakója magyar. Vallási tekintetben 577 római katolikus, kik leányegyházát képezik a győri káptalan patronátusa alatt álló káptalantóti anyaegyháznak, mely a 14. században keletkezett s anyakönyveit 1747 óta vezeti... Az ev. reformátusok száma 5, az ágostai hitvallásúaké 16, azok a köveskáli, ezek a kővágóörsi, míg végül a zsidók 15-en a tapolczai anyaegyházhoz tartoznak.

Salföld gazdasága 1890-ben: 421 hold szántó, 4 hold kert, 168 hold rét, 327 hold legelő, 153 hold szőlő, 121 hold parlag szőlő, 53 hold erdő, 44 hold nádas – összesen 1347 hold, ezen 199 család gazdálkodik. Nem művelt terület 56 hold, az összterület 4%-a, ami azt jelenti, hogy a Balaton két partján a salföldi a legjobban művelt határ.

Szőlő: 1873-ban Salföldnek 304 kat. hold szőlője volt, amin évi 5740 akó fehér bort termeltek. Az 1880-as években a filoxéra kipusztította.

Gyümölcsfa: szilva 2563, meggy 755, alma 650, őszibarack 976, eper 391, dió 430, körte 412, cseresznye 430, kajszi 258, mandula 85, gesztenye 7, összesen 6957 db gyümölcsfa.

Állatok: marha 291, ló 7, kecske 1, szamár 1, sertés 312, juh 474, baromfi 1258, méhkas 23.

Halászat: a salföldi part helynevei: Határszék, Helyülés, Dencsik szölleje alja, Böki itató, Kocsiszöllő alja, Förödőnél, Bibeleje, Sédtorok.”

Virágzó, erőteljes, gyarapodó lakosságú falu képét mutatják a számok. Ez a kép töretlenül fennmarad egészen 1950-ig.

Lélekszám: 1890-1990

1890: 613 fő - 1949: 757 fő - 1910: 722 fő - 1960: 272 fő - 1920: 708 fő - 1980: 165 fő - 1941: 727 fő - 1990: 77 fő - 2010: 64 fő.

(részlet a Falföldi falukrónika című könyvből)

KÉPGALÉRIA: SALFÖLD NAPJAINKBAN

(Fotók: © Somogyi Márk - www.somogyimark.hu)

  • 08D0574
  • 09D0006
  • 10D0033
  • 10D0042
  • 10D0045
  • 10D0049
  • 10D0072
  • 10D0120
  • 10D0145
  • 10D0146
  • 10D0165
  • 10D0179
  • 10D0180
  • 10D0200
  • 10D0203
  • 10D0218
huenfrderu

Ez is érdekelhet:

Olvasd még el: