Romos házÍrta: Cseh Ildikó.

Évek óta őrzi a magányt, a lakat és a lógó lánc.
A régi ház rozsdás kapuját, omladozó vályogfalát.
A múlt emlékeit, az ősök lépteit,
az itt éltek utolsó sóhajait.

Törött ablakok, pókhálós falak,
szakadt tető, ez mi megmaradt.
Ki itt lakott, boldog volt és elégedett?
Vagy munkába rokkant és csak szenvedett?

Nem árulják el a falak, a szúette bútorok,
sem a rozzant kályha, mely egykor meleget adott.
Csorba bögre, lyukas fazék, most pókok otthona,
haszontalan lom, sarokba hajítva.

Szemét minden, mi egykor érték volt,
az elhagyott házban, csak a szél kóborolt.
Hajdan tiszta udvarát, fürge lábak nem járják,
furcsa, doh szag lengi át, rég nem nyitott ajtaját.

Festék rajta már megkopott, tetejéről nád lehullott,
minden olyan szomorúan üres lett és elhagyott.
Roskadozó tető alatt együtt a múlt és a jövő,
csak egy kopott régi ajtó, állhatott a kettő közé.

Ez is érdekelhet:

Olvasd még el: